Vám- és áfamentesen importálhatóak a szájmaszkok és egyéb védőfelszerelések

Az új koronavírus- (COVID-19) járvány elleni védekezés során kulcsszerepet kaptak a járvány megfékezését szolgáló védőeszközök. Ezek azonban az Európai Unió legtöbb tagállamban nem állnak kellő mennyiségben rendelkezésre, ezért már az elmúlt hetekben is előfordult, hogy harmadik országokból is importálni kellett ilyen termékeket, a jövőben pedig erre még több esetben szükség lehet. A szállítási költséggel növelt vételár eleve is jelentős költséget jelent, ráadásul az importot az eddigi szabályok szerint még vám és áfa is terhelte. A tagállamok ezért 2020. márciusa során egymás után nyújtottak be kérelmet az Európai Bizottsághoz a járvány elleni védőfelszerelések importjának vám- és hozzáadottértékadó (héa) alóli mentesítése érdekében.

A Bizottság 2020. április 3-án közzétett 2020/491. számú határozatában mentességet biztosított a COVID-19 járvány elleni küzdelemhez harmadik országokból behozott árukra kivetendő behozatali vámok és héa tekintetében. Ez a mentesség azonban nem minden importőrre és nem bármilyen termékekre vonatkozik, csak a Bizottság határozatában előírt feltételeket teljesítő behozatalokra alkalmazható.

Az importőrre vonatkozó előírások

A mentesség akkor érvényesíthető, ha az árukat

  • állami szervezetek (ideértve az állami szerveket, közintézményeket és egyéb közjogi intézményeket) vagy
  • a tagállamok illetékes hatóságai által jóváhagyott szervezetek vagy
  • a nevükben eljáró importőr hozza be, avagy
  • a járvány okozta katasztrófahelyzet elhárításában közreműködő segélyügynökségek hozzák be, a COVID-19-járványnak vagy a járvány veszélyének kitett, illetve a járvány leküzdésében részt vevő személyek részére biztosított katasztrófasegély nyújtásának időszakában felmerülő szükségleteik kielégítése céljából.

Az importált termékekre vonatkozó előírások

Azok a termékek hozhatóak be vám- és áfamentesen, amelyeket

  • a COVID-19-járványnak vagy a járvány veszélyének kitett, illetve a járvány leküzdésében részt vevő személyek részére
    • ingyenesen kiosztanak, vagy
    • ingyenesen rendelkezésre bocsátanak, úgy, hogy az áruk az (említett körbe tartozó) importőr tulajdonában maradnak,
  • és nem használnak az áruk járvány hatásaival szembeni fellépéstől eltérő célra.

A mentesség hatálya

Mivel a beszerzéseket már az előtt el kellett kezdeni, hogy a Bizottság meghozta volna a döntését, a határozat értelmében a mentesség a 2020. január 30. és 2020. július 31. közötti behozatalokra alkalmazandó. A jogszabály rendelkezik arról is, hogy ezen időszak lejárta előtt felül kell vizsgálni a helyzetet, és szükség esetén a tagállamokkal egyeztetve meg lehet hosszabbítani a mentességet.

Visszaélések elleni garancia

A határozat a visszaélések megelőzése érdekében előírja, hogy a tagállamoknak legkésőbb 2020. november 30-ig tájékoztatniuk kell a Bizottságot

  • a COVID-19-járvány okozta hatások leküzdésére behozatalivám-és héamentesen importált áruk jellegéről és mennyiségéről,
  • a szóban forgó áruk szétosztására vagy rendelkezésre bocsátására feljogosított szervezetekről, illetve
  • az áruk járvány hatásaival szembeni fellépéstől eltérő célú felhasználásának megakadályozása céljából hozott intézkedésekről.

Mire NEM vonatkozik mentesség?

Nagyon lényeges, hogy a mentesítő szabály kizárólag a fent említett feltételeknek megfelelő beszerzésekre vonatkozik, tehát

  • továbbra sem mentesül az áfa alól az egészségügyi védőfelszerelések belföldről vagy az EU másik tagállamából történő beszerzése,
  • vám- és áfaköteles marad a kedvezményezett körbe nem tartozó importőrök általi behozatal (pl. egy cég által saját nevében a dolgozói számára Kínából megrendelt maszkok importja),
  • de nem mentesül az egyéb feltételeknek megfelelő import sem, ha nem ingyenes kiosztás vagy használatba adás, hanem ellenérték fejében történő értékesítés céljából kerül rá sor.

További vámügyi könnyítések

Az Európai Bizottság az említett határozaton kívül egy iránymutatást is kiadott a COVID-19 által előidézett válság kapcsán kezelést igénylő vámügyi kérdésekre vonatkozóan. Ebben rögzíti egyebek közt az alábbiakat:

  • Az orvosi, sebészeti és laboratóriumi felszerelések behozatala során még vészhelyzet esetén sem lehet mentesülni a belépési gyűjtő árunyilatkozat benyújtása alól, azonban lehetőség van azok sürgősségi kezelésére kereskedelmi, kikötői vagy szállítási dokumentumok felhasználásával.
  • Az említett felszerelések ideiglenes behozatala során a vám elé állítás szóbeli nyilatkozattal is teljesíthető.
  • A transzplantációra szánt emberi szervek és csontvelő behozatalának megkönnyítése céljából egyszerűsítik a bejelentési szabályokat.
  • A COVID-19 által előidézett katasztrófahelyzet elhárítása érdekében behozott árukat, pl. mentőautókat vagy kiegészítő orvosi felszereléseket, ideiglenes behozatalra kell bejelenteni, teljes behozatali vámmentesség mellett. Az árubejelentés ezen eszközök esetében bizonyos esetekben ráutaló magatartással, magával a határátlépéssel is megtörténhet. Egyébként a  bejelentés megtehető szóbeli nyilatkozattal, az előírt formanyomtatvány utólagos benyújtásával.

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdések merülnek fel, forduljanak hozzánk bizalommal.

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.