Jogszabálykövetés

Bizonyára Önök számára is rengeteg időt jelent a törvénytervezetek nyomon követése és kihirdetett törvények naprakész ismerete.

Szakértőink, e szolgáltatásunk keretében összegyűjtik mindazon pénzügyi jogi, adózási, számviteli témájú jogszabályokat, illetve törvény- és egyéb jogszabálytervezeteket, amelyek az adózási szakterületet érintik, legyen az hazai vagy nemzetközi jellegű előírás.

Belföldi jogszabály-figyelési szolgáltatásunk keretében a Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabályokat, továbbá az Országgyűlés honlapján megjelent törvényjavaslatokat, kormányzati portálon közzétett jogszabály-tervezeteket, az Adóhivatal és az MNB honlapján publikált iránymutatásokat mutatjuk be heti rendszerességgel. Igény szerint megválaszoljuk az ezekkel kapcsolatban esetlegesen felmerülő rövid kérdéseket.

Az Európai Unió által kiadott szabályozások az elmúlt évekig viszonylag jól követhetők voltak, azonban a kiadott irányelvek és rendeletek száma az utóbbi időben jelentősen megnövekedett. Hasonlóan emelkedett az OECD által kiadott iránymutatások, kommentárok száma is, amely szintén nehezítette idegen nyelven kiadott jogszabályok értelmezését.

Nemzetközi jogszabálykövetési szolgáltatásunk keretében az Európai Bíróság által vizsgált jogeseteket, továbbá az Európai Unió és az OECD által kiadott joganyagokat mutatjuk be.

Miért érdemes szolgáltatásunkat megrendelni?

  • ügyfeleink kizárólag a releváns jogszabályi változásokról kapnak tájékoztatást hírlevél formájában,
  • szolgáltatásunkkal jelentős időmegtakarítás érhető el,
  • az időben megismert jogszabályok lehetőséget biztosítanak a jogszabályból adódó felkészülésre,
  • a jogszabályok tervezeti szakaszában történő megismerése előnyt jelenthet a társaság részére a gazdasági versenyben.

Amennyiben szolgáltatásaink megnyerték tetszésüket, az alábbi elérhetőségeken állunk szíves rendelkezésükre.

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési- és süti tájékoztatónkat (PDF).
Süti beállítások