Újabb adóterhek a hitelintézeteknek és a kereskedelmi láncoknak

2020. április 14-én a 73. számú Magyar Közlönyben kihirdetésre került a 108/2020. (IV.14.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtása érdekében a Járványügyi Alap feltöltését szolgáló, hitelintézetek járványügyi helyzettel összefüggő különadójáról, illetve a 109/2020. (IV.14.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtása érdekében a Járványügyi Alap feltöltését szolgáló kiskereskedelmi adóról.

Hitelintézeti különadó

A jogszabály alapján a hitelintézetek a 2020. adóévre vonatkozóan a Korm. rendelet szerinti különadó megfizetésére kötelezettek, melynek alapja a módosított mérlegfőösszeg 50 milliárd forint feletti része, az adó mértéke 0,19 százalék.

A hitelintézetek a 2020. évi extra adót erre a célra kialakított nyomtatványon elektronikusan vallják be 2020. június 10-ig.  Az adót három egyenlő részletben kell megfizetni, az elsőt 2020. június 10-ig, a másodikat 2020. szeptember 10-ig, a harmadik részletet pedig 2020. december 10-ig.

A Korm. rendelet alapján a hitelintézetek a 2020-ban megfizetett adóval választásuk szerint csökkenthetik a 2020. évet követő bankadó kötelezettségüket, az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járulékról szóló 2006. évi LIX. törvény (továbbiakban: Különadó tv.) 4/A. § (14)-(19) bekezdésében meghatározottak megfelelő alkalmazásával. A Különadó tv. vonatkozó rendelkezéseit a jogalkotó vélhetően ezzel kapcsolatban még pontosítani fogja.

A Korm. rendelet a bevallásra vonatkozó rendelkezést kivéve 2020. május 1-jével lép hatályba.

Kiskereskedelmi különadó

A Korm. rendelet alapján azon társaságok válhatnak adóalannyá, akik az alábbi TEÁOR kódok szerinti tevékenységet végzik:

  • 45.1 ágazatba (gépjármű kereskedelem) – ide nem értve a gépjármű, pótkocsi nagykereskedelmét –,
  • a 45.32 ágazatba (gépjármű alkatrész kereskedelem),
  • a 45.40 ágazatba (motorkerékpár alkatrész kereskedelem és javítás) – ide nem értve a motorkerékpár javítását, nagykereskedelmét –, továbbá
  • a 47.1–47.9 ágazatokba sorolt azon tevékenységek.

Ez utóbbi ágazatok gyakorlatilag a teljes kiskereskedelem területét lefedik – a teljesség igénye nélkül – az élelmiszer kereskedelemtől, az ital, dohány és iparcikk kereskedelemmel bezárólag.

A Korm. rendelet szerint adóköteles a kiskereskedelmi tevékenység, valamint a külföldi illetőségű személy által a vevője részére belföldön átadott termék értékesítése is. Az adó alanya az említett tevékenységet üzletszerűen végző kül- vagy belföldi illetőségű személy. Tekintettel arra, hogy a Korm. rendelet nem tesz különbséget a termék átadás módja között, ezért nemcsak a „hagyományos” vásárlások, hanem a webshopon keresztül történő értékesítés is adóalanyiságot eredményezhet.

Az adó alapja a fenti kiskereskedelmi tevékenységből származó árbevétel, azonban a kapcsolt vállalkozások esetén az adót úgy kell megállapítani, hogy az  egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban álló adóalanyok a kiskereskedelmi tevékenységből származó nettó árbevételét össze kell adni, és az  eredmény alapulvételével a  megfelelő adómértékkel kiszámított összeget az  egyes adóalanyok között olyan arányban kell megosztani, mint amilyen arányt az  általuk elért, kiskereskedelmi tevékenységből származó nettó árbevétel az  egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban álló adóalanyok által elért összes, kiskereskedelmi tevékenységből származó nettó árbevételben képvisel.

Ezzel a rendelkezéssel a jogalkotó célja, hogy az adóalap megosztásával az adóelkerülési megoldásokat kizárja.

Az adó mértéke

  • az adóalap 500 millió forintot meg nem haladó része után 0%,
  • az adóalap 500 millió forintot meghaladó, de 30 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,1%,
  • az adóalap 30 milliárd forintot meghaladó, de 100 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,4%,
  • az adóalap 100 milliárd forintot meghaladó része után 2,5%.

Az adóalanyoknak havonta adóelőleg-fizetési  kötelezettségük merül fel, először május 31-én.

Az adófizetésre nem kötelezett adóalanynak adó- és adóelőleg-bevallás benyújtási kötelezettsége nincsen.

A Korm. rendelet számos egyéb eljárási rendelkezést is tartalmaz, amelynek áttekintése mindenképpen javasolt.

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.