„Rugalmasabbá válnak a távmunka szabályai a vészhelyzet idején”

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2020. november 11-én megjelent közleményét idézve:

„Biztonságosabbá teszik a munkavégzést, csökkentik az egészségügyi kockázatokat a munkahelyeken a távmunka veszélyhelyzet időtartama alatt rugalmasabbá váló szabályai” – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, a kormány rendelete értelmében a munkáltatók és a munkavállalók a munka törvénykönyvétől eltérően állapodhatnak meg a távmunkáról. Az átmeneti szabályozás így hozzájárul ahhoz, hogy a vállalkozások a  koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt is talpon maradjanak, ezzel védi a magyar gazdaságot és munkahelyeket.

A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését. A koronavírus-járvány első hullámának tapasztalatai szerint a távmunka sok területen bevált, egyaránt előnyös a vállalkozások és a foglalkoztatottak számára.

A kormány rendelete értelmében a veszélyhelyzet időtartama alatt a munkáltatók és a munkavállalók a munka törvénykönyve távmunkavégzésre vonatkozó előírásaitól eltérően is megállapodhatnak, ami mindkét fél érdekeinek érvényesülését segíti. E  rendelkezés számos könnyítésre teremt lehetőséget, így a munkavégzés helye szabadon választhatóvá válik, a távmunka akár részlegesen, a munkanapok egy részében is megvalósulhat.

A munkáltató távmunkavégzés esetén költségtérítés formájában hozzájárulhat a munkavállaló kiadásaihoz: ennek mértéke havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér összegének 10 százaléka lehet.

A munkáltató köteles tájékoztatni a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól, a munkavállalónak pedig ezek teljesülésére figyelemmel kell megválasztania a munkavégzés helyét.

A cégeknek érdemes a távmunka mellett dönteniük, ha tevékenységi köreik, működési sajátosságaik ezt lehetővé teszik, és az átállás nem gátolja munkavállalóikat feladataik teljes értékű elvégzésében.

A kormány a magyar emberek munkahelyeinek megtartását az eredményes gazdaságvédelmi intézkedések, bértámogatások mellett rugalmas munkajogi szabályokkal is támogatja.”

A közlemény az alábbi linken érhető el teljes terjedelmében.

Bár a közlemény elég szűkszavú az adózást érintő kérdések vonatkozásában, ezen támogatás számos munkavállalót érinthet.

A veszélyhelyzet során a távmunkával kapcsolatos szabályok alkalmazásáról szóló 487/2020. (XI. 11.) Korm. rendelete alapján a veszélyhelyzet ideje alatt igazolás nélkül, költségként elszámolható tételnek minősül a munka törvénykönyvéről szóló törvény távmunkavégzésre vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően, a  munkaszerződésében foglaltak szerint távmunkavégzés keretében munkát végző munkavállalónak, a  távmunkavégzéssel összefüggésben költségtérítés címén fizetett összegből a  felek által előzetesen meghatározott, de legfeljebb havonta az  adóév első napján érvényes havi minimálbér 10 százalékának megfelelő összeg (ha a távmunkavégzés nem érinti az egész hónapot, a  havi összegnek a  távmunkavégzéssel érintett napokkal arányos része), feltéve, hogy a  magánszemély a távmunkavégzéssel összefüggésben a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. számú melléklet I. Jellemzően előforduló költségek cím 24. pont c) és d) alpontja szerint más költséget nem számol el.

Ilyen költségek – többek közt – az internet használat díja vagy a munkáltató székhelyétől elkülönült munkavégzési hely bérleti díja, fűtés, világítás, stb. díja azzal, hogy a lakás és a munkavégzési hely műszakilag nem elkülönített.

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.