Jó, hogy idén is segíthettünk
Ügyfeleink részére próbálunk az adóváltozásokról naprakész információkat adni, azonban nagyon örülünk, hogy néha másról is hírt adhatunk.
A Budapest-Albertfalvi Szent Mihály Plébánia egyházközségének tagjai idén nyáron is megszervezték és lebonyolították az általános iskolásoknak szóló hittanos tábort, amelyet idén is Katalinpusztán tartottak. Bár nagyon meleg volt, ennek ellenére a gyerekek jól érezték magukat, sokat kirándultak és kézműveskedtek is.

A fél millió forintos adományunk szerény hozzájárulás volt a költségekhez, de lehetővé tette, hogy aki részt szeretne venni a táborban, az anyagi okok miatt ne maradjon le róla. Részünkről pedig örömünkre szolgál, hogy ismét segíthettünk és köszönjük a szervezőknek és segítőknek áldozatos munkájukat.