Brexit karnyújtásnyira

Az elmúlt héten kézzelfogható közelségbe került az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból. A brit parlament alsóháza után immár a felsőház is elfogadta a 2019. októberében előkészített Brexit-megállapodás szövegét, majd a kilépést szabályozó törvényt a királynő is jóváhagyta. Ezt követően az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke, valamint a brit miniszterelnök aláírta a megállapodást, mely szerint az Egyesült Királyság európai uniós tagsága 2020. január 31-én, londoni idő szerint 23 órakor megszűnik.

Az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága (AFCO) nagy többséggel elfogadott jelentésében azt ajánlja az EP-nek, hogy fogadja el a kilépési megállapodást. Az EP plénuma általi ratifikációra várhatóan a január 29-ei ülésen kerülhet sor. Másnap pedig még a tagországok kormányainak képviselőiből álló tanácsnak is el kell fogadnia a kiválási szerződést.

A kilépést a megállapodás szövege szerint egy 2020. december 31-éig tartó átmeneti időszak fogja követni, melynek időtartama alatt még továbbra is az uniós jogot kell alkalmazni az Egyesült Királyságban. Így ezen időpontig egyebek közt az Egyesült Királyság még a vámunió része marad, az uniós állampolgárok pedig változatlan szabályok mellett utazhatnak be az ország területére illetve tartózkodhatnak ott.

Az átmeneti időszak elsődleges célja az, hogy az Egyesült Királyság szabadkereskedelmi megállapodást köthessen az Európai Unióval. A Brexit-ügyi miniszter a vasárnapi BBC-műsorban úgy nyilatkozott, zéró vámtételeket és kvótamentességet tartalmazó szabadkereskedelmi egyezmény megkötésére törekszenek az EU-val. De ezen időszakban kell majd megoldást találniuk a feleknek egy sor másik kérdésre is, a vámhatárok ellenőrzésétől a brit és uniós állampolgárok beutazási és munkavállalási lehetőségein és az alkalmazandó társadalombiztosítási szabályokon át a védelmi együttműködésig bezárólag, hogy csak néhány területet említsünk.

Abban az esetben, ha nem kerülne sor a héten a megállapodás ratifikálására, és az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lépne ki az EU-ból (rendezetlen kilépés, „no deal/hard Brexit”), elmarad a megállapodás által szabályozott átmeneti időszak. Habár a magyar jogalkotó erre az esetre is alkotott szabályokat, és a Magyarország londoni nagykövetségének honlapján szereplő információk szerint megállapodás nélküli kilépés esetén a brit kormány szintén egy „átmeneti időszakot” vezetne be 2020. december 31-ig, ez a változat valószínűsíthetően több bonyolult, nehezen megoldható helyzetet eredményezne.

Mindenesetre az már biztosnak látszik, hogy az Egyesült Királyság februártól kilép az EU-ból; a héten az is kiderül, milyen forgatókönyvet követve. A vállalkozásoknak és a magánszemélyeknek pedig érdemes felkészülniük arra, hogy a Brexit adózási kérdésekben jelentős változásokat hozhat számukra.

Az egyik leglényegesebb újdonság az lesz, hogy amikortól az Egyesült Királyság már nem lesz az uniós vámterület része, onnantól áfa tekintetében harmadik országnak fog számítani. Ez pedig mind a termékértékesítések és –beszerzések, mind pedig a nyújtott és igénybevett szolgáltatások tekintetében a mostaniaktól eltérő szabályok alkalmazásához vezet, például a partner adóalanyiságának megítélésében, az alkalmazandó bizonylatolási előírások terén, a bevallási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során, vagy éppen abban, hogy a regisztrációs adószámmal rendelkező brit vállalkozásoknak immár kötelező lesz pénzügyi képviselőt igénybe venniük. De várhatóan számottevő kihatásai lesznek a Brexitnek a Magyarországon dolgozó brit, illetve az Egyesült Királyságban dolgozó magyar állampolgárok társadalombiztosítására is – ennek részleteire az elkövetkező hónapokban derül fény.

Annak érdekében, hogy a vállalkozások és a magánszemélyek fel tudjanak készülni a változásokra, a NAV rendszeresen frissített információkat tesz közzé a honlapján, amit célszerű figyelemmel kísérni, de természetesen mi is beszámolunk majd a Brexittel kapcsolatos főbb tudnivalókról. Amennyiben a témával kapcsolatban kérdéseik merülnek fel, szakértőink állnak rendelkezésre.

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.