Zsebre megy… avagy mit tartalmaz az Szja. törvény változása 2021-re?

Jelenlegi hírlevelünkben a legfontosabb 2021. évet érintő személyi jövedelemadót érintő változásokat mutatjuk be.

1. A személyi kedvezmény adókedvezményből adóalap kedvezményre változik

2021. január 1-jétől a személyi kedvezmény (ismertebb nevén: súlyosan fogyatékos magánszemélyek kedvezménye) is az összevont adóalapba tartozó jövedelmek terhére igénybe vehető kedvezménnyé válik. Ezt a kedvezményt a négy gyermekes anyák kedvezménye után, de az első házasok kedvezményét és a családi kedvezményt megelőzően lesz majd mód érvényesíteni. (A jogosultsági kör nem változik.)

A kedvezmény mértéke jogosultsági hónaponként a minimálbér egyharmada lesz.

Az igénybevétel szabályai lényegében nem változnak.

2. A béren kívüli juttatások

A 2020. október 27-én kihirdetett, a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes szabályok megállapításáról és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi CIV. törvény 26. § (2) bekezdés kiterjesztette a márciusban kihirdetett veszélyhelyzet idején bevezetett, a cafeteriára vonatkozó kedvező szabályok időbeli hatályát 2021. első félévére is.

Így a 2020. adóévben, továbbá 2021. január 1. és 2021. június 30. között az Szja tv. 71. § (1) bekezdésétől eltérően a Széchenyi Pihenő Kártya

  1. szálláshely alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 400 ezer forint (több juttatótól együttvéve 225 ezer forint),
  2. vendéglátás alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 265 ezer forint (több juttatótól együttvéve 150 ezer forint),
  3. szabadidő alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 135 ezer forint (több juttatótól együttvéve 75 ezer forint)

összeghatárig béren kívüli juttatásnak minősül.

Az éves rekreációs keretösszeg 2021. január 1. és 2021. június 30. között, ha a munkáltató költségvetési szerv, akkor évi 400 ezer forint, más munkáltató esetében pedig évi 800 ezer forint abban az esetben természetesen, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll.

Mindemellett, 2020. április 22-től a 2021. június 30-ig adott juttatások tekintetében a munkáltató mentesül a SZÉP kártya alszámláira utalt béren kívüli juttatásnak minősülő összeg utáni szociális hozzájárulási adó alól.

Az előbb említett szabályok a 2020. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: Módtv.) elfogadása előtt kerültek kihirdetésre, a Módtv. pedig szintén beiktat egy módosítást a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban, mely szerint 2021. január 1. napjától nettó 450 ezer forintig terjedő összegben adhatnak béren kívüli juttatást munkavállalóiknak kedvező adózási feltételek mellett az eddigi nettó 200 ezer forint helyett a költségvetési szférába tartozó munkáltatók is.

3. Adóbevallási tervezet

2018. január 1. napjától megszűnt a magánszemélyek különadója, így a Módtv. értelmében az adóbevallási tervezet már nem fogja tartalmazni a magánszemélyek különadójának alapját és összegét.

2021. január 1-jétől ez az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 199. § (2) bekezdésében foglalt szabály úgy módosul, hogy az adóbevallásában olyan nyilatkozatot adhat a magánszemély, amelyben vállalja, hogy az együttesen ötszázezer forintot meg nem haladó személyi jövedelemadó és szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettségét pótlékmentes részletfizetés keretében, az esedékességtől számított legfeljebb tizenkét hónapon keresztül, havonta egyenlő részletekben megfizeti.

Mivel ez a szabály 2021. január 1-jén hatályba lép, e nyilatkozat megtételére a 20SZJA bevallásban már lehetősége lesz a magánszemélyeknek.

4. Egyéni vállalkozók

2021. január 1-jétől kedvezően változnak az egyéni vállalkozók által érvényesíthető kisvállalkozások adókedvezményére vonatkozó rendelkezések. A jelenlegi szabályok értelmében befolyásolja az igénybe vehető adókedvezmény nagyságát, hogy a kizárólag üzemi célt szolgáló tárgyi eszköz beszerzéséhez, előállításához pénzügyi intézménnyel kötött hitelszerződés létrejöttére mikor került sor, a hitel kamatának teljes összege csak a 2017. január 1-jét követően felvett hiteleknél érvényesíthető adókedvezményként.

A módosítás folyományaként a hitelszerződés megkötésének időpontjától függetlenül a kamat teljes összege adókedvezményként érvényesíthetővé válik, a jogszabályi feltételek teljesülése esetén.

Ezt az adókedvezményt már a 2020. évi személyjövedelemadó-bevallás benyújtásánál igénybe lehet venni.

Módosulnak a gépjármű-költségelszámolással összefüggő rendelkezések is; a zárt végű lízingbe vett, vagy részletre vétellel szerzett, az Szja tv. szerint  saját tulajdonban lévő személygépkocsi tulajdonjoga az érvényes lízingszerződéssel, kölcsönszerződéssel igazolható, egyéb dokumentumok hiányában.

Továbbá, az önálló tevékenységet folytató magánszemélyek ugyanígy igazolhatják a zárt végű lízingbe vett személygépkocsi tulajdonjogát.

5. Adómentességi rendelkezések

 A kifizető által biztosított járványügyi szűrővizsgálat adómentessége

A Módtv. kihirdetését követő naptól adómentes a kifizető által bármilyen formában biztosított járványügyi védőoltás. Az adómentesség a juttatás időpontjától függetlenül fennáll, vagyis ha korábban, akár a pandemia első hulláma alatt, a veszélyhelyzet megszűnése után, vagy az azóta eltelt időszakban történt is a szűrővizsgálat (melyet a kifizető juttatott).

Lakáscélú támogatások adómentességével összefüggő változások

A magánszemélynek a Kincstár által nyújtott, a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló kormányrendelet szerinti támogatás adómentességet élvez 2021. január 1. napjától.

A foci EB-vel összefüggő juttatások

Eredetileg az Európa-bajnokságot 2020-ban rendezték volna meg, egyebek közt Budapesten, így az eseménnyel összefüggésben nyújtott juttatások adómentességére vonatkozó szabály az Szja tv. 1. számú mellékletében már idén is szerepel. A  világjárvány miatt azonban 2021-re halasztódott a rendezvény, és ennek okán a módosítás a Módtv. kihirdetését követő naptól akként módosítja e a szabályt, hogy a juttatások adómentessége a későbbi megrendezés esetén is fennálljon.

Továbbá, az U21-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezvénnyel összefüggésben juttatott bevételek szintén adómentesnek tekintendők.

Az erdőnek minősülő föld használata

2021. január 1. napjától adómentes az erdőnek minősülő föld, továbbá erdő telepítése céljából erdőnek nem minősülő föld használati jogosultságának átengedése fejében, vagy az erdőnek minősülő földön folytatott erdőkezelésből származó vagy társult erdőgazdálkodási tevékenységre tekintettel az erdőnek minősülő föld tulajdonosa vagy a haszonélvezője által megszerzett jövedelem, ha az erdőnek minősülő föld használatba adására, az erdőkezelésre vagy a társult erdőgazdálkodásra kötött megállapodás (szerződés, illetve alapító okirat) alapján – határozatlan időre szóló megállapodás esetén a jogosultnak az erdőnek minősülő föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatóság részére tett kiegészítő nyilatkozata alapján – a használatba adás, az erdőkezelés vagy a társult erdőgazdálkodás időtartama eléri az adómentesség feltételéül szabott öt éves időtartamot.

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban további kérdés merül fel, szakértőink állnak rendelkezésre, forduljanak hozzánk bizalommal.

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.