Viszlát KATA! Hasznos információk a KATA megszűnése kapcsán 3. rész

Az utóbbi hetekben slágertéma a “régi” kata megszűnése és az ezzel kapcsolatos teendők. Mivel a jogszabály igen gyorsan született meg, jónéhány kérdést nyitva hagyott. A NAV és a PM ezek közül néhányat tisztázott, vagy legalábbis közzétette a saját álláspontját. Az alábbiakban összefoglalunk néhány fontos tudnivalót, amellyel mindenképpen fontos tisztában lenni minden katásnak.

  1. Ki kell jelentkeznem a “régi” kata alól?

Nem. A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (a továbbiakban: Katv.) kataalanyokra vonatkozó rendelkezései 2022. szeptember 1-jétől hatályukat vesztik. 2022. augusztus 31-ével a törvény erejénél fogva megszűnik valamennyi jelenlegi kataalanynak a “régi” kataalanyisága. A NAV témában közzétett tájékoztatója szerint a megszűnéssel kapcsolatban a jelenlegi katásoknak nincs külön bejelentési kötelezettségük.

  1. Ha az új szabályok szerint is katás leszek, be kell jelentkeznem, vagy ha semmit sem csinálok, úgyis katás maradok?

A „régi” kata mint adónem megszűnik augusztus 31-ével, annak a hatálya alól minden katás kikerül. Szeptember 1-től életbe lép az “új” kata, amit szintén kisadózó vállalkozók tételes adójának hívnak, de ez már egy új adónem lesz. Aki az új rendszerben is katás szeretne lenni, annak szeptember 25-ig be kell jelentkeznie az “új” kata alá, különben nem válik annak alanyává. A nyilatkozatot a 22T101E nyomtatványon (az A02 lapjának 15. rovatának kitöltésével) vagy az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) az „Egyéni vállalkozók adat- és változásbejelentése” menüpontban lehet megtenni. Aki sem az “új” kata, sem az átalányadó választását nem jelenti be, az a törvény erejénél fogva a főszabálynak minősülő adózási forma, a vállalkozói személyi jövedelemadó hatálya alá kerül.

  1. Átalányadót szeretnék választani, ezt meddig és hogyan tehetem meg?

FONTOS! Ebben változás van a korábbi hírlevelünkben leírtakhoz képest!

  • A Pénzügyminisztérium 2022. július 11-én közzétett közleményében még az állt, hogy “Azok, akik nem kívánnak élni az új kata lehetőségével, választhatják az átalányadóra váltást is, amely 2021. január 1-je óta az egyik legkedvezőbb adózási mód. Ezeknek a vállalkozóknak több idejük lesz az átállásra, ők 2022. október 31-ig jelenthetik be az átalányadó választását.“
  • A NAV 2022. július 28-án “Az átalányadózás” címmel közzétett tájékoztatójában ugyanakkor már az szerepel, hogy
    • aki nem jogosult az új kata szerinti adóalanyiság választására (pl. nyugdíjas, egyéni ügyvéd stb.), az az átalányadózás választását a 2022. adóévre vonatkozóan a NAV szerint is 2022. október 31-éig jelentheti be;
    • aki viszont megfelelne az “új kata” feltételeinek, de nem kívánja azt választani (pl. mert kifizetőkkel köt szerződést), az a NAV álláspontja szerint csak 2022. augusztus 31-ig nyilatkozhat arról, hogy 2022. szeptember 1-jétől átalányadóra kíván áttérni!

Nem zárható ki ugyan, hogy a NAV álláspontja a későbbiekben még megváltozik, mindazonáltal azt javasoljuk, hogy ha erre nem kerül sor az elkövetkező napokban, a biztonság kedvéért az “új” kata feltételeinek elvi szinten megfelelő, de átalányadózást választani kívánó vállalkozók augusztus 31-éig nyilatkozzanak a NAV felé.

Az átalányadózás választására az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő egyéni vállalkozók esetén a 22T101E nyomtatvány szolgál, amelynek A02 lapján a 13. rovat végére e célból bekerült egy kifejezetten a “régi” kataalanyiság 2022. augusztus 31-ei hatályú megszűnése miatt 2022. szeptember 1-jétől átalányadózás választásának bejelentésére vonatkozó nyilatkozat. A bejelentés megtehető továbbá az ONYA-ban az „Egyéni vállalkozók adat- és változásbejelentése” menüpontban is.

Az Szja tv. szerinti egyéni vállalkozók (egyéni ügyvéd, közjegyző stb.) a 22T101 jelű nyomtatványon tehetik meg a változásbejelentést, az A03 lapra kifejezetten e célból került be a 19. rovat végére a “régi” kataalanyiság 2022. augusztus 31-ei hatályú megszűnése miatt 2022. szeptember 1-jétől átalányadózás választásának bejelentésére vonatkozó nyilatkozat. A bejelentés megtehető továbbá az ONYA-ban a „„Természetes személyek adószámigénylése, változásbejelentése” menüpontban is.

  1. 2021-ben átalányadós voltam, 2022-ben léptem át a kata hatálya alá. A 4 éves szabály miatt most nem tudom választani az átalányadót?

De igen. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 50. § (7) bekezdése ugyan valóban tiltja az átalányadózás újraválasztását, ha 4 éven belül esett vagy lépett ki a vállalkozó az átalányadó alól. Az egyes egyszerűsített közteherviselést lehetővé tévő rendelkezések alkalmazásáról szóló 297/2022. (VIII. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 297/2022. Korm. rendelet) ugyanakkor kimondja, hogy ezt a szabályt a “régi” kata megszűnése kapcsán nem kell alkalmazni, tehát az is választhat átalányadót, aki 2018-ban vagy azt követően tért át az átalányadózásról a katára.

  1. Átalányadózás választása esetén milyen értékhatár fog rám vonatkozni az évközbeni választás miatt?

A 297/2022. Korm. rendelet szerint a vállalkozó az Szja tv. 50. § (1) bekezdés c) pontja szerinti bevételi értékhatár harmadáig, azaz 8 millió forintig alkalmazhatja az átalányadózást.

Sajátos helyzet állt elő azzal, hogy 297/2022. Korm. rendelet a kizárólag kiskereskedelmi tevékenységet folytató, a katából áttért átalányadózó esetére nem tér ki, így nem egyértelmű, hogy esetükben mi az alkalmazandó értékhatár: az Szja tv. 50. § (8) bekezdése szerint napi időarányosítást kell alkalmazniuk, vagy a jogalkotó csak elfelejtette az ő esetükre is kimondani az éves értékhatár egyharmadával történő számítást, ne adj’ Isten ők is csak 8 millió forintot szerezhetnek 2022-ben anélkül, hogy – visszamenőleges hatállyal – kiesnének az átalányadózásból. Ez a kérdés még tisztázásra vár a jogalkotó részéről.

  1. Ha átalányadós leszek, évi 2 millió forintig semmit sem kell fizetnem?

Ez így nem igaz. Amint arról korábbi hírlevelünkben is írtunk, egyrészt a 2 millió nem mindig és mindenkinél 2 millió, másrészt vannak közterhek, amiket akkor is meg kell fizetni, ha szja alól mentes a jövedelem.

  • Az Szja tv. értelmében az átalányadózó egyéni vállalkozó éves jövedelméből a minimálbér felét meg nem haladó rész adómentes. Ez 2022-ben 1,2 millió forintos adómentes jövedelmet jelent, hiszen idén 200.000 forint a minimálbér. A mentesség a jövedelemre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy attól függően, milyen költséghányad vonatkozik a vállalkozóra, eltérő az a bevétel, amire jutó jövedelem szja-mentes. 40% költséghányad esetén tehát valóban 2 millió forint bevételig él a mentesség, a 80 illetve 90%-os költséghányadot alkalmazók esetében viszont 6 illetve 12 millió forint bevételig.
  • A főfoglalkozású egyéni vállalkozó a minimumalap utáni tbj– és szochofizetési kötelezettség alól nem mentesül abban a hónapban sem, amikor az átalányban megállapított jövedelme részben vagy egészben szja-mentes, és az szja-mentes rész fölötti összeg nem éri el a minimumalapot.
  • A helyi iparűzési adó és a továbbra is rendületlenül fizetendő 5.000 forintos éves kamarai hozzájárulás alól sem mentesít az szja-mentesség.

Tekintettel arra, hogy a témával kapcsolatban további kisebb-nagyobb pontosítás várható, ajánljuk hírleveleink folyamatos nyomon követését, vagy konkrét kérdések esetén javasoljuk ügyfeleink részére személyes konzultáció igénybe vételét.

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.