Véglegesítették a kamatjövedelmek utáni szociális hozzájárulási adót

Az elmúlt hónapban jelentős horderejű adóváltozásra nem került sor, vélhetően a nemrégiben zajlott választásokra tekintettel.

2024. június 18-án (kedden), miközben a futball szurkolók a török-grúz, illetve a portugál-cseh meccset nézték, a pénzügyi szakemberek nem pihenhettek, ugyanis a Magyar Közlöny 66. számában közzétett 2024. évi XXIX. törvény 113-115. szakasza alapján módosításra került a szociális hozzájárulási adóról szóló törvénynek egy fontos rendelkezése. Miben áll a változás lényege?

2023. júliusától a kamatjövedelmek után már nemcsak 15% személyi jövedelemadó (szja), hanem 13 % szociális hozzájárulási adót (szocho) is fizetendő a 205/2023. sz. Korm. rendelet alapján. Az említett Korm. rendelet alapján az extraadót  az Ukrajnában fennálló fegyveres konfliktus miatt elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt kell megfizetni.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a kamat jellegű jövedelmeket 28 százalék adó terheli 2023. júliustól.

Mi történik a szocho törvény változásával? Pillanatnyilag semmi, hiszen eddig is és ez után is a kamatjövedelmeket terhelte és terheli a 13%-os mértékű szocho.

A változás abban áll, hogy a Korm. rendelet csak az elrendelt vészhelyzet idejére írta elő a szocho fizetési kötelezettséget, azonban a szocho törvényben ilyen jellegű átmeneti rendelkezés nincsen, azaz a szocho fizetési kötelezettség lényegében állandósult eleme lesz az adórendszernek a kamatjövedelmek tekintetében 2024. augusztus 1-jétől.

A kamatjövedelmek tekintetében a szocho fizetési kötelezettség természetesen augusztus 1-ig is fennáll, a törvény hatályba lépésével egyidejűleg azonban a Korm. rendelet hatályát veszti.

Az adóztatandó jövedelmek köre nem változik, szochot kell fizetni a lekötött és látra szóló betétekre, befektetési jegyek hozama (kivéve ingatlanbefektetési alapok) és néhány további kamatjellegű jövedelem után.

Továbbra sem merül fel szocho fizetési kötelezettség az állampapírok kamata, a lakástakarékpénztári megtakarítás, illetve a tartós befektetési számlán keletkezett kamatjövedelmek után (amennyiben a számlatulajdonos a TBSZ előírásainak eleget tesz).

A fentiekre tekintettel a megtakarításaink vonatkozásában még inkább fontos lesz a megfelelő befektetések kiválasztása mellett az adótervezés is, hiszen nem mindegy, hogy a hozamainknak közel harmadát elveszítjük-e vagy adómentesen hozzájutunk.

Amennyiben az adótervezés kapcsán további kérdések merülnek, állunk Ügyfeleink szíves rendelkezésére.

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználót számára egyedi, releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.