Szerző: Germán Gábor
2023. november 3.
Október utolsó napján a kormány benyújtotta az egyes adótörvények módosításáról szóló T/5893. sz. törvényjavaslatot (a továbbiakban: Javaslat). A Javaslat számos eleme ismerős lehet a Kormány által 2023. október 17-én a honlapján közzétett törvénytervezetből, amelyről már hírt adtunk itt és itt. Vannak ugyanakkor olyan javaslatok is, amelyeknek a korábbiakban nem volt előzménye. A Javaslatnak a korábbi […]
2023. október 24.
Miközben uniós téren az áfát érintő jogszabályalkotás fókuszában jelenleg a ViDA javaslatcsomag áll, és az elkövetkező hetekben dől el, hogy 2024-től a tervezett módosítások közül mi lép hatályba, az általános forgalmi adózást érintően a belföldi szabályozás terén is jelentős változások vannak készülőben. Az elérhető tervezetek még változhatnak, mire elfogadott jogszabály lesz belőlük. Tekintettel azonban arra, […]
2023. október 19.
A Kormány a globális minimumadó mellett, október 17-én közzétette a 2024. évi adótörvény változtatási javaslatokat. A jogszabály-tervezetre október 25-ig várják az esetleges észrevételeket. Az adótörvény módosító csomag, mint minden évben, szinte minden adónemet érint. A tervezett változásokat az alábbiakban mutatjuk be röviden adónemenként. Személyi jövedelemadó Társasági adó (globális minimumadó törvény alapján) Általános forgalmi adó Számviteli […]
2023. október 19.
Október 17-én, a Kormány, holnapján bemutatta a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és az ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról szóló törvénytervezetet. A közzétett hatásvizsgálati jelentés szerint a költségvetés évente hozzávetőlegesen 96 milliárd forint bevételnövekedéssel számol. A globális minimumadó kérdésével már többször foglalkoztunk hírleveleinkben, amelynek jogi alapját a Tanács (EU) 2022/2523 irányelve (2022. december 14.) teremti meg. […]
2023. szeptember 25.
Szinte már hagyományt teremtve, Társaságunk idén nyáron is támogatta a Budapest- Albertfalvi Szent Mihály Plébánia működését. Az egyházközség tagjai idén nyáron is megszervezték és lebonyolították az általános iskolásoknak szóló hittanos tábort, amelyet idén Katalinpusztán tartottak. Bár az időjárás nem volt mindig a legkegyesebb, ennek ellenére a gyerekek jól érezték magukat, sokat kirándultak és kézműveskedtek is. […]
2023. szeptember 14.
Az utóbbi években már hozzászokhattunk, hogy nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi adózás is dinamikusan változik. Újabbnál-újabb irányelvek jelennek meg, amelyek akár már néhány éven belül a hazai adózásban is átvételre kerülnek. Egy ilyen újabb irányelv-tervezetet mutatunk be a hírlevelünkben. Az Európai Bizottság célul tűzte ki az eljárások egyszerűsítését a vállalkozások számára, valamint a visszaélésszerű […]
2023. augusztus 24.
Márciusban hírt adtunk arról, hogy az Online Számla rendszerben új, blokkoló ERROR-üzenet (INVALID_LINE_OPERATION) fogja tiltani a „MODIFY” értéket a módosító és az érvénytelenítő számlák adatszolgáltatása esetén. Az év elején a NAV még 2023. május 15-én tervezte bevezetni az adatszolgáltatások egységesítését és az adattisztaság növelését célzó új ERROR-üzenetet, azonban a bevezetést elhalasztották. A NAV honlapján a […]
2023. július 5.
Július 4-én az Országgyűlés elfogadta a nyári adótörvénycsomagot. A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló T/4243. számú törvényjavaslatról (a továbbiakban: Javaslat) már korábbi hírlevelünkben beszámoltunk. Az újabb módosításokat az alábbiakban mutatjuk be röviden. A jogalkotás terén az utóbbi időben még az immár megszokotthoz képest is megszaporodtak az adózást érintő változások. A közelmúltban kihirdetett jogszabályok […]
2023. június 21.
A héten megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról szóló 237/2023. (VI. 19.) Korm. rendelet. A Korm. rendelet alapján augusztustól lehetőség lesz a SZÉP-kártyán lévő összeget élelmiszer vásárlására is fordítani. A rendeletben foglaltak értelmében a háborús veszélyhelyzetre tekintettel a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja […]
2023. június 20.
A NAV honlapján tájékoztatást tett közzé, mely szerint a GitHub felületén elérhetővé tette az eÁFA-rendszer gép-gép kapcsolathoz készített fejlesztői dokumentációit, valamint a hozzájuk tartozó XSD-sémákat, melyekről 2023. július 20-ig várja a felhasználók véleményét. A fejlesztői dokumentációk itt érhetőek el: https://github.com/nav-gov-hu/eVAT/tree/master/docs/spec Az XSD-sémák pedig itt: https://github.com/nav-gov-hu/eVAT/tree/master/src/schemas/hu/gov/nav/vdr A tájékoztató szerint a fejlesztés lehetővé teszi, hogy az áfabevallás […]