Kutatás-fejlesztés adózási kérdései

Napjainkban innováció és kutatás-fejlesztés (K+F) nélkül nem lehet hosszú távon vállalkozást fenntartani. Tapasztalataink alapján azonban megállapítható, hogy a vállalkozások jelentős része nem él a K+F tevékenysége kapcsán felmerülő adókedvezményekkel, pedig ezen kedvezmények érvényesítésére több adónem vonatkozásában is lehetőség van (helyi iparűzési adó, innovációs járulék, társasági adó, illetve bizonyos esetekben szociális hozzájárulási adó esetén is).

Az, hogy mi minősülhet K+F-nek ugyan a jogszabályok definiálják, azonban egy-egy innovációról csak annak pontos tartalma ítélhető meg. A korábbi adóvizsgálatok sok esetben megállapították, hogy egy-egy tevékenység nem minősül K+F-nek, így jó néhány vállalkozásnál adóhiányt állapítottak meg. A jogalkotó ezért a K+F kapcsán lehetővé tette, hogy a vállalkozások a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát megkeressék ún. előzetes vagy utólagos minősítés céljából. Fontos, hogy a Hivatal által kiadott vélemény kötőerejű az adóhatósági vizsgálatok esetén is.

K+F vonatkozásában szolgáltatásaink az alábbiakra terjednek ki:

  • adókalkulációt készítünk a K+F által elérhető megtakarításokról,
  • előzetes véleményezést állítunk össze a rendelkezésre álló dokumentációk alapján,
  • eseti jelleggel tanácsadást biztosítunk a felmerülő adózási- és számviteli kérdésekben,
  • elkészítjük a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal részére benyújtandó kérelmet,
  • szükség esetén állásfoglalást kérünk más szakhatóságoktól.

Miért érdemes minket választani az állásfoglalások, illetve az adómegállapítási kérelmek elkészítése kapcsán?

  • szakértőink adójogi, számviteli területen több éves tapasztalattal rendelkeznek,
  • jogi szakértőink ismerik az eljárási jogot is, amely az eljárások és kérelmek benyújtása során elengedhetetlen,
  • ügyfeleinkről levesszük a kapcsolattartás terhét, így a vállalkozás tevékenységével tudnak foglalkozni,
  • szakértőink adóhatósági és adótanácsadói gyakorlatuknak köszönhetően széleskörű jogalkalmazási tapasztalattal rendelkeznek az adózás terén, és folyamatosan figyelemmel kísérik a hazai és az EU-s joggyakorlatot,
  • az adóhatóság előtti képviselet során ezen elméleti és gyakorlati tudásanyagot ötvözzük az ügyfelünktől kapott információkkal, hogy ezáltal az eljárás az ügyfelünk számára optimális kimenetellel záruljon.

Amennyiben a témával kapcsolatban további kérdésük merül fel, szakértőink állnak rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeken.

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználók számára egyedi ajánlatot, és számára releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.