Szerző: Germán Gábor

SZÉP-kártya, globális minimumadó, kiskereskedelmi adó

Mivel mindjárt itt van karácsony és sokan már csak az ünnepi előkészületekkel foglalkoznak, ezért egy rövid összefoglalót készítettünk a hét adózást érintő eseményeiről. A napokban ugyanis több olyan információ is napvilágot látott, amely a magánszemélyek és a vállalkozások életére is befolyással lehet a jövőben. SZÉP-kártya A magánszemélyek vonatkozásában fontos hír, hogy jövőre már élelmiszert is […]

Adni mindig jó

Karácsony közeledtével, boldogsággal tölt el minket, hogy Társaságunk ismét egy nemes célt támogathatott. Vállalkozásunk ezúttal a Budapest-Albertfalvi Szent Mihály Plébánia közösségi házának működéséhez járult hozzá. Hosszú tervezgetés után, egy év elteltével készült el a budapest-albertfalvi Szent Mihály közösségi ház, amelyet 2021. szeptember 29-én Erdő Péter bíboros áldott meg, a templom búcsúnapján. Az épület számos rendezvénynek […]

Elfogadta az Országgyűlés az adócsomagot

Már csak a köztársasági elnök aláírására vár a minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emelésével összefüggésben szükséges adóintézkedésekről, valamint egyes más intézkedésekről szóló törvény. A november végén benyújtott törvényjavaslat főbb elemeit korábbi hírlevelünkben ismertettük. A javaslatot alapvetően változatlan tartalommal fogadta el az Országgyűlés. A 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás 2022. január 1-jétől megszűnik. Szakképzési hozzájárulási […]

Szja-tervezés: az öngondoskodáson is nyerhetünk

Habár az utóbbi hetekben a személyi jövedelemadóhoz kapcsolódóan visszajáró összeg kapcsán a gyermeket nevelő magánszemélyek adóvisszatérítése került előtérbe, érdemes szem előtt tartanunk az adótervezés során azokat a jóváírásokat is, amelyeket a jogalkotó az öngondoskodás ösztönzésére biztosít a magánszemélyeknek. A szabályozás lényege Az Szja tv. 44/A-44/F. §-ai lehetővé teszik, hogy az összevont adóalap adójának az adókedvezmények […]

Áfa-csökkentés jöhet a napelemeknél és néhány más termékkörben

Az Európai Unió Tanácsa sajtóközleményben tette közzé, hogy megállapodott a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv (a továbbiakban: Héa ie.) módosításáról, amelynek révén a kedvezményes héa-kulcsok körére vonatkozó szabályozást a tagállamok jelenlegi szükségleteihez és az EU politikai célkitűzéseihez igazítják. A módosítástervezet alapján a tagállamok kedvezményes adómértéket alkalmazhatnak majd egyes olyan termék- és szolgáltatáskörökre – mint például […]

A Parlament előtt a jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslat

A tegnapi nap folyamán a Pénzügyminisztérium benyújtotta a korábban bemutatott adóváltozásokról szóló törvényjavaslatát a Parlament részére. A mindössze magyarázatokkal együtt 15 oldalas törvényjavaslat jelentős mértékű adómegtakarítást eredményezhet a társaságok esetén, amennyiben az Országgyűlés a törvénytervezetet változtatások nélkül fogadja el. A Pénzügyminisztérium információi alapján az adómegtakarítás a vállalkozások összeségénél elérheti a 750 milliárd forintot. A törvénytervezet […]

Tovább csökkennek a munkát terhelő adók

Az utóbbi napokban számtalan, magánszemélyeket érintő költségvetési „juttatásról” (gyermeket nevelők adó visszatérítése, emelt összegű nyugdíj-kifizetés, stb.) lehetett hallani a sajtóban, ezt követően pedig a Kormány hétvégén bejelentette, hogy a vártnál korábban és nagyobb mértékben csökkennek a munkát terhelő adók. 2022. január 1-től tervezik életbe léptetni a következő változásokat: – 2,5 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási […]

Áfa: bevallás kiajánlása halasztva; újabb esetkörökben marad a FAD

Mostanában sem mondhatjuk, hogy uborkaszezon van az adózásban. Szinte minden napra jut egy-egy hír, hol a személyi jövedelemadó, hol az általános forgalmi adó vonatkozásában. A mai napon mindkét adónemmel kapcsolatban változásokról tudunk beszámolni, ezúttal az áfa vonatkozásában tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket. Amint arról korábban már hírt adtunk, az áfa-bevallás kiajánlásának idén nyárra tervezett bevezetését a jogalkotó […]

Újabb SZÉP-kártya felhasználás hosszabbítási határidő

Az utóbbi hónapokban a Széchenyi Pihenő Kártyán (SZÉP-kártya) lévő összegek felhasználása jelentősen emelkedett. Ennek oka, hogy a kártyákon lévő összegek felhasználására 2021. december 31-ig van lehetőség alszámla típusától függetlenül. Ez azt jelenti, hogy például étteremben is felhasználható a szabadidő alszámlán lévő összeg vagy fürdőben is fizethetünk a szálláshely alszámlán lévő pénzből. Tekintettel arra, hogy jelenleg […]

Árengedmény áfa-kezelése: új távlatok nyílnak?

A behajthatatlan követelések után új területen állapította meg az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB), hogy az adóalap-csökkentésre vonatkozó magyar áfa-előírások nem állnak összhangban az uniós joggal. A magyar szabályozás csak meghatározott feltételek fennállása esetén engedi csökkenteni az adóalany által adott árengedménnyel az adó alapját. Az adóhatóság e feltételek teljesülésének hiányára hivatkozva megtagadta a Boehringer […]

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználót számára egyedi, releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.