Hírlevelek
2022. december 13.
2022. december 12-én az Európai Unió tagállamai – köztük Magyarország is – négy igen jelentős témában megállapodásra jutottak. Az egyik, adózást érintő megállapodás a globális minimumadóval kapcsolatos. A globális minimumadót érintő egyezség igen jelentős változásokat fog eredményezni a közeljövőben a multinacionális vállalatok számára. A megállapodás a korábbiakhoz képest nem tartalmaz új részletszabályokat, a megállapodással azonban […]
2022. december 12.
Az adózási szakértők nyár óta várva-várták a 32/2017-es NGM rendelet (transzferár rendelet) módosítását, amelyet a Pénzügyminisztérium múlt pénteken társadalmi egyeztetésre bocsátott. Igaz, az egyeztetésben való részvételre nem túl sok idő van, egészen pontosan 2022. december 17-éig lehet észrevételeket tenni. A rendelet módosításának legfontosabb részleteit az alábbiakban ismertetjük. A hivatalos indokolás szerint a rendelet módosítás fő […]
2022. december 9.
Az utóbbi években hozzászokhattunk, hogy év vége felé már nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi adózási változásokra is figyelnünk kell. A módosítások szinte minden adónemet érintenek. Tájékoztatásunk ezúttal a hozzáadottértékadó jövőbeli változásaihoz kapcsolódik. 2020-ban az Európai Bizottság “VAT in the Digital Age” (héa a digitális korban) megnevezéssel adóügyi cselekvési tervet fogadott el. Ennek céljai: a […]
2022. november 29.
A NAV oldalán megjelent tájékoztatás szerint az adóhatóság a másodlagos felhasználók részére új, kétlépcsős azonosítási rendszert vezet be az Online Számla rendszerben. Az új azonosítási mód 2022. december 5-én az esti órákban lép életbe, ebben az időszakban karbantartást is végez majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Online Számla rendszerben. Ettől az időponttól – […]
2022. október 6.
A SZÉP-kártya adózásával, felhasználásával és a „zsebek” közötti átjárhatósággal kapcsolatban számos pozitív változás történt a covid alatti időszakban, a jelenlegi módosítás azonban kedvezőtlen lesz a SZÉP-kártya tulajdonosok részére. A mai napon megjelent, Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzeti szabályairól szóló 381/2022. (X. 6.) Korm. rendelet ugyanis jelentős szigorítást tartalmaz a SZÉP-kártyán lévő összegek felhasználásával kapcsolatban (Magyar […]
2022. október 5.
A NAV honlapján közzétett tájékoztatás szerint az állami adóhatóság rövidesen új, online szolgáltatást indít: gép–gép kapcsolaton keresztül teszi elérhetővé az online pénztárgépekből érkező adatokat. Az online pénztárgépek a rendszer indulása óta egységes szerkezetben, gépileg feldolgozhatóan küldik el a NAV-nak értékesítési és technikai adataikat. A gépek az adatokat bármikor lekérdezhetően tárolják is, de a lekérdezést és […]
2022. szeptember 22.
Bár a transzferár-dokumentáció készítésével kapcsolatos feladatokat az arra kötelezettek jellemzően nem a mostani időszakban végzik, ennek ellenére a bekövetkezett jogszabály-változások miatt érdemes átgondolni az ehhez kapcsolódó idei és a jövő évi teendőket is. Ahogy nyári hírlevelünkben felhívtuk a figyelmet, a Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV. törvény számos transzferárral kapcsolatos változást is hoz(ott) az […]
2022. szeptember 9.
A NAV Sajtószobájában megjelent hír szerint ismét online fejlesztői platformon kéri a felhasználók véleményét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ezúttal a könyvelőprogramok és az eÁFA-bevallás összekapcsolására kidolgozott terv véleményezhető. A magyar közigazgatásban a NAV az elsők között szólította meg a GitHub közönségét, hogy egyes informatikai fejlesztésekről még jóval a bevezetés előtt mondjanak véleményt. 2022 […]
2022. augusztus 29.
A “régi” kata megszűnése kapcsán rengeteg kérdés merül fel, aminek egyrészt az az oka, hogy a jogszabály-alkotásra napok alatt került sor, másrészt pedig, az érintett kisvállalkozók olyan adminisztratív terhekkel szembesülnek, amelyektől a “régi” katával a jogalkotó eddig megkímélte őket. Mostani hírlevelünkben a katás időszak záróbevallásairól és a szüneteltetés alatt a “régi” kata megszűnésével kapcsolatosan felmerülő […]
2022. augusztus 22.
Bár a katával kapcsolatos fontos határidő vészesen közeleg, ügyfeleink részéről folyamatosan, számos kérdés merül fel. Ezen kérdések közül jelenlegi hírlevelünkben a számlázással és iparűzési adóval kapcsolatos kérdésekre adunk választ. Megszűnik vagy megváltozik az adószámom amiatt, hogy kikerülök a “régi” kata hatálya alól? Nem. Az adószám az egyéni vállalkozáshoz kapcsolódik, nincs rá befolyással az, hogy az […]