Szerző: Germán Gábor

Ez a nap más, mint a többi…

Kedves Partnerünk! „Ez a nap más, mint a többi…” idézve a klasszikust. Társaságunk számára is más ez a nap, ugyanis örömmel tájékoztatjuk Partnereinket, hogy vállalkozásunk, Az Adótanácsadó Kft. 2021. február 5-ével megszerezte az ISO 9001:2015 minőségmenedzsment tanúsítványt. Társaságunk számos hazai szakmai szervezetnek tagja, azonban úgy gondoltuk, hogy a minőség iránti elköteleződésünkről ne csak saját magunk […]

Ismét változtak a szakképzési hozzájárulás szabályai

2021. január 7-i hírlevelünkben a szakképzési hozzájárulás 2021. évi módosítását mutattuk be – többek között – a Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP-kártya) fizetett béren kívüli juttatás vonatkozásában. Ahogy korábbi hírlevelünkben is jeleztük, a jogalkotó jogszabály-módosítással fogja a SZÉP-kártya szakképzési hozzájárulásával kapcsolatos bizonytalanságokat megszüntetni. A jogszabály módosítása a 22/2021. (I. 28.) számú Kormányrendelettel (amely a 2021. évi […]

Változások az áfa bevallás M-lapjának kitöltésében

Az utóbbi években hozzászoktunk, hogy az adóhivatal szédületes sebességgel fejleszt, változtat, újít, az adózók pedig próbálják követni mindezeket. Ez utóbbi körbe tartozik a 2021. évtől alkalmazott 2165 áfa-bevallás M lapja is. Amennyiben még nem sikerült a 2165-ös áfa-bevallással ismerkedni, javasoljuk hírlevelünk tanulmányozását, hogy ne érjen váratlanul senkit az M lap kitöltésének változása. A módosítás lényege, […]

Szakképzési hozzájárulás változás – burkolt adóemelés?

Ahogy korábbi hírleveleinkben már utaltunk rá, szinte nincsen olyan adónem, amelyet a 2021. évi adótörvény változások nem érintettek. Jelen hírlevelünkben a szakképzési hozzájárulást érintő legfontosabb változásokat mutatjuk be. A tájékoztatóban továbbá választ adunk a címbeli kérdésre is. 2021. január 1-jén a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény (a továbbiakban: […]

2021. január 1-jétől változott az EKÁER-szabályozás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatójának megfelelően 2021. január 1-jével változtak az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerre (EKÁER) vonatkozó szabályok. A legfontosabb változások: kizárólag azokat a termékeket kell bejelenteni, amelyek az EKÁER működésével összefüggésben a kockázatos termékek meghatározásáról szóló 51/2014. (XII. 31.) NGM rendelet mellékleteiben szerepelnek, a megbízható minősítésű adózóknak nem kell kockázati biztosítékot nyújtaniuk, és megszűnik a biztosítéknyújtási kötelezettség […]

Brexit tájékoztató

2020. december 31-én lezárult az Egyesült Királyságnak az Unióból történő kilépésére vonatkozó átmeneti időszak. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság mostantól harmadik országnak tekintendő, és ott az uniós jog már nem alkalmazandó. Az Egyesült Királyságnak az Unióból történő kilépésének hatása lesz az Ön vállalkozására, ha: árukat értékesít vagy szolgáltatásokat nyújt az Egyesült Királyságban; árukat […]

Helyi iparűzési adó, gépjárműadó és a sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosulása

Amíg sokan a karácsonyi beiglit fogyasztják, addig mi szeretnénk egy újabb hírlevélben megismertetni partnereinket a korábbiakban bemutatott adótörvény változásokon kívül számos egyéb módosítással kapcsolatban. Helyi iparűzési adó A címben említett változások közül egyértelműen az iparűzési adó változása jelenheti a legfontosabb módosítást számos vállalkozás életében. A 287. számú Magyar Közlönyben közzétett, a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásainak […]

NAV 3.0 – újabb lehetőségek és kötelezettségek

Hamarosan startol a NAV 3.0 fejlesztése, amely az online számla adatszolgáltatást még magasabb szintekre emeli. „Miért kell fél év elmúltával újra fejlesztenie a NAV-nak? Származik-e előnye az adózóknak az újabb fejlesztésből? Bírságol-e a NAV, ha nem tudunk 2021. januárban eleget tenni a fejlesztésnek? Hol lehet a NAV 3.0-ról további információkat szerezni?” Az utóbbi időben számos […]

Zsebre megy… avagy mit tartalmaz az Szja. törvény változása 2021-re?

Jelenlegi hírlevelünkben a legfontosabb 2021. évet érintő személyi jövedelemadót érintő változásokat mutatjuk be. 1. A személyi kedvezmény adókedvezményből adóalap kedvezményre változik 2021. január 1-jétől a személyi kedvezmény (ismertebb nevén: súlyosan fogyatékos magánszemélyek kedvezménye) is az összevont adóalapba tartozó jövedelmek terhére igénybe vehető kedvezménnyé válik. Ezt a kedvezményt a négy gyermekes anyák kedvezménye után, de az […]

Változások a Tbj-ben 2021-től

Ahogy korábbi hírlevelünkben már említettük, a jövő évi törvényváltozások szinte minden adónemet érintenek. Jelen tájékoztatónk a Tbj-ben 2021-től történő módosításokat mutatja be röviden. Az egészségügyi szolgáltatási járulék összegének emelkedése 2021. január 1. napjától az egészségügyi szolgáltatási járulék mértéke – melyet a 2020. július havi árindex befolyásol – (Tbj. § (2) bek.) emelkedni fog. Tekintettel arra, […]

Ez a weboldal is sütiket használ!
A kényelmes böngészési élmény érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheti az Adatkezelési és Süti Tájékoztatónkat (PDF).
Szükséges:
Az weboldal működéséhez elengedhetetlenül szükséges sütik. Ezek nélkül a weboldalt nem lehet megtekinteni.
Statisztikai:
A weboldal statisztikáinak elemzésével tudjuk weboldalunkat hatékonyabbá tenni, hogy a lehető legmagasabb felhasználói élményt nyújtsuk kedves látogatóinknak. Ezért gyűjtünk statisztikai adatokat a Google Analytics segítségével, amely kizárólag az IP címeket tárolja a személyes adatok közül.
Reklámcélú:
Azért települnek ezek a sütik, hogy a felhasználót számára egyedi, releváns, érdeklődési körébe tartozó reklámajánlatokkal tudjuk megcélozni.